Döge
Polgármester: Vincze Ferenc Tibor
Polgármesteri hivatal címe: 4495 Döge, Virág út 1.
Telefonszám: 45/ 450-495
Döge honlapja
Földrajzi adatok: A település a Rétköz-kistáj része a megye
É-i részén, közel Kisvárda városhoz.
Döge története:
Kora Árpád-kori falu, erre utal a neve, a magyar dög közszóból – e kicsinyítő képzővel alkotott óvó, elhárító tartalmú helynév. Ennek ellenére első okleveles említését csak a XIII. század második felében találjuk. A kelet nélküli (1272-1290 közötti) első oklevélben a Jékéről Dögére vezető útról van szó. Ez idő tájt már kétfelé osztott falu, mert 1284 körül Kisdögét a Gut-Keled nb. Keled fia Péter és István elcserélték ugyane nembeli Várdai Aladárral, akinek fia 1315-ben megszerezte hozzá a dögei nemesektől cserébe a szomszédos Kisjákot, a Dögével ugyancsak szomszédos Mogyorósért. A falu tehát a kisvárdai uradalom tartozéka lett. 1449-ből 50 lakójának nevét ismerjük. Mátyás király 1466-ban jóváhagyta azt a megegyezést, amelyet Várdai István kalocsai érsek kötött bátmonostori Töttös Lászlóval. A szerződés szerint kölcsönösen biztosították egymást, hogy bármelyik család férfiágának kihalása után a másik örökli a szerződők összes birtokait. Erre nem került sor, 1610-ig változatlanul a Várdaiak kezén a kisvárdai uradalom keretében volt; 1556-ban 17 dézsmafizető jobbágya alapján 85-90 lakosa lehetett. 1588-ban 27 jobbágyháztartást vettek számba benne. A falu lakossága egy évszázad alatt megcsökkent, 1688-ban 17 jobbágycsalád élt benne. (Uo.fasc.106. no. 96. 1688.) Az 1720. évi országos összeírásnál csak 11 jobbágy háztartását írták össze. Az új birtokosok közül Krucsay Márton a saját portiójára 1717-ben máshonnan telepített jobbágyokat. A XVIII. század végén a szomszédos Rozsály puszta-falu határa megállapításáért folytatott vizsgálat alapján tudjuk, hogy a falu erdők közötti tisztáson állott és a faluból kivezető utcákat „porkolát” (mezőkapu) zárta le, hogy az állatok a faluból a mezőre ki ne mehessenek. A jobbágyfelszabadítás idején 648 jobbágy lakosa volt, 10 7/8 telken; földesurai a már említett családok mellett a hg. Esterházy, br. Horváth és még három középnemesi birtokos volt. 1870-ben 140 háza, 1239 lakosa volt, határa 2932 kat. hold. 1910-ben lakóházai száma 210, lakóié 1518.
Elérhetőség vasúton: Vasúti kapcsolata nincs.
Elérhetőség közúton: A 4. számú főút mellett található, közvetlen megközelítéssel.
Teljes lakónépesség: 2195 fő
Munkaképes korú lakosság száma: 1120 fő
Helyben foglalkoztatottak száma: 90 fő
Munkanélküliek száma: 120 fő
A településen székhellyel rendelkező cégek száma: 1